Az egészségünkkel foglalkozó legtöbb tanács azt javasolja, hogy rendszeresen méregtelenítsük szervezetünket. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és tisztaságú ivóvíz.

Méregtelenítés vízzelMéregtelenítés és az optimális ivóvíz mennyisége

Az emberek csekély hányada fogyaszt a mindennapokban elegendő folyadékot, pontosabban vizet. Pedig egy felnőtt ember optimális napi folyadék bevitelének legalább két liter víznek kell lennie.

Amikor szervezetünk vízhiányban szenved, jelzéseket küld. Fáradtság, emésztési zavarok, később a gyomor- és bélfájdalmak, vagy fejfájás jelzi, hogy valami nincs rendben.

Az ember 65 – 70 %-a víz. Ezért egy átlag ember kb. 45 liter vízből áll. Amennyiben „csak” két liter víz hiányzik a testünkből, – ami 4,44% – már súlyos vízhiányos állapotba kerülünk. A víz tehát nem csupán életfontosságú élelmiszer, hanem a nagyon érzékenyen, egyensúlyra törekvő vízháztartásunk alapvető része.

Méregtelenítés és a sejtek, szövetek víz tartalma

Az ember szöveteinek víztartalma kémiailag kifejezve, híg oldat. Ha konyhasó és tiszta víz összekeverésével szeretnénk kifejezni az ember átlagos koncentrációját, akkor egy liter vízben 5-10 gramm konyhasó feloldásával keletkezik ugyan ez a kémiai sűrűségű oldat.

Az élő szervezetek folyadékháztartásuk sűrűségét tekintve hasonlítanak egy liter víz és egy csipetnyi konyhasó keverékéhez.

Ha elérjük, hogy az ivással bevitt víz „sűrűsége” alacsonyabb a testünkben lévő sejtnedvek sűrűségénél, ekkor beszélhetünk optimális kiválasztásról, méregtelenítésről. Ebben az esetben van a bevitt víznek oldóképessége.

Ha ivóvizünk, üdítőitalunk, ételeink töménysége magasabb a sejtnedveink sűrűségénél, akkor a bevitt víznek nincs oldóképessége. Ez elvízteleníti a sejteket. Ez a sejt egyensúlyzavarához vezet. Ilyenkor a vesék túlterheltté válnak, és képtelenek a megfelelő kiválasztásra.

A következmény bélpanaszok, allergia, magas vérnyomás, ízületi fájdalmak, meszesedés, rák, cukorbetegség, vesekövek, májbetegség, elhízás, kövek lerakódása lehet.

Méregtelenítés alacsony oldott anyag tartalmú ivóvízzel

Méregtelenítéshez tiszta vízA tiszta, alacsony oldott anyag tartalmú ivóvíz fogyasztása lehetővé teszi a kiválasztó szerveink helyes működését, és szervezetünk méregtelenítését. Ezzel tehermentesítve immunrendszerünket, és növelve ellenálló képességünket!

Vízkutatások alapján a jó ivóvíz meghatározása:

„ Az ivóvíznek egyrészt mentesnek kell lennie a nehézfémektől, vírusoktól, baktériumoktól, gombáktól, klórtól, nitrátoktól és más vegyi anyagoktól, másrészt a lehető legkevesebb ásványi anyagot és nagyon kevés sót kell tartalmaznia.”

A meghatározás alapján szervezetünknek nem sok folyadékra, hanem sok vízre van szüksége, mégpedig jó minőségű tiszta vízre.

Sem a nagyüzemi technológiák, sem a forralás nem alkalmasak arra, hogy a csapvízben található vegyi anyagokat, gyógyszermaradványokat, egyéb alkotóelemeket kiszűrje, közömbösítse.

Az ásványvízben található szervetlen anyagok pedig a szervezetünkben hulladékként felhalmozódnak, megterhelve ezzel a kiválasztó rendszereinket.

A méregtelenítő ozmózis víz

Nasa logóA nagy kérdés, hogy akkor a méregtelenítés során milyen vizet igyunk? A kérdésre a választ, a technológiák rohamos fejlődésének köszönhetően, egy NASA fejlesztés adja meg.

A NASA kifejlesztett egy olyan víztisztító eljárást, ami a fordított ozmózis elvén működik. Az elmélet a természetből jól ismert folyamat, az ozmózis elvén alapul, ahogyan szervezetünk kiválasztó folyamata is működik.

Az ozmózis során a sejtmembrán átengedi az oldószert, de nem engedi át az oldott anyagot. Addig hígul az oldat, míg kiegyenlítődik a két oldal ozmotikus nyomása.

A fordított ozmózis során a vízvezetékből beáramló vizet – a hálózati nyomás segítségével – az ozmózis membrán kettéválasztja tisztított vízre és a szennyező anyagoktól feldúsult maradék vízre.

Méregtelenítés otthon ozmózis víztisztító segítségével

A fordított ozmózis víztisztító berendezés öt szűrőegységből épül fel, melynek központi eleme az ozmózis membrán. Az ozmózis membrán a piacon található hagyományos víztisztítók szűrőitől abban különbözik, hogy a tízezerszer kisebb méretű molekulákat is képes eltávolítani a vízből.

Az így előállított ivóvíz nem tartalmaz baktériumokat, vírusokat, klórt, vegyi anyagokat, gyógyszermaradványokat, ipari szennyeződéseket, nehézfémeket, toxikus, radioaktív és rákkeltő anyagokat.

A fordított ozmózis olyan mechanikai tisztításon alapul, ahol az ozmózis membrán 0,0001 (egy-tízezred) mikronos áteresztő képességével csak a tiszta víz molekulákat engedi át, a többit automatikusan a lefolyóba öblíti.

A tökéletes kiválasztáshoz, és hatékony méregtelenítéshez a fordított ozmózis víztisztítók által tisztított ozmózis víz fogyasztását javasoljuk.

error: